Örkény Istvántól kölcsönvéve a műfajt, röviden foglalom össze egy elbocsátással kapcsolatos véleményemet. A napokban az egyik dunántúli műszaki telephely autóvillamossági szerelőjét alkoholfogyasztás miatt elbocsátották. Az alkoholfogyasztás mértéke nem érte el az alkoholos befolyásoltság állapotát (a Volánbusz Zrt. Kollektív Szerződése is ezt tekinti mérvadónak), annyi volt kimutatható, hogy ivott. Nem munkakezdés előtt, hanem este, és ezt reggel érzékelte a szonda. Botlott a kolléga? Igen, ez vitathatatlan, és ilyenkor jár is a szankció. A „Központban” azonnal készen volt az ukáz, azonnali hatályú felmondás. A folyamat kissé elhúzódott, mert a közvetlen vezetői és munkatársai is kiálltak mellette. Kiváló munkaerő, bármikor lehet rá számítani, 2016-ban a régióban az Év szerelője címet is kiérdemelte – hangzottak a mellette szóló érvek. Zéró tolerancia az alkoholfogyasztással szemben, nincs kegyelem – szólt a „Központ”. Beszállt a képletbe a helyi szakszervezet is. Határozottan ellenezte az elbocsátást, aránytalanul durvának tartotta a körülmények ismeretében az azonnali hatályú menesztést. Az empátiát gyakran szoktam emlegetni, azaz, hogy mindkét fél próbálja megérteni a másik érveit. „Nincs kegyelem az alkoholfogyasztással szemben” – általánosságban elfogadható lehet ez a vezetői szándék. Azonban a mérlegelés jogát nem kellene-e fenntartani, nem kellene a helyi (megyei vezetés) véleményét figyelembe venni? Helytelen és elhibázott az a gyakorlat, miszerint egy mereven értelmezett elv mentén nincs helye méltányosságnak, egyáltalán semmiféle mérlegelésnek. Idézőjelbe tettem a központ fogalmát, mert mintha valami, szervezeten felüli, mindenek feletti erő tenne megmásíthatatlan, szentírásszerű kinyilatkoztatást. Ezt a láthatatlan erőként működő „Központot” kellene láthatóvá tenni, behelyettesíteni hús-vér szereplőkkel! Csak hús-vér szereplőkkel lehet érdemi és normális párbeszédet folytatni, meggyőződésem ennek van is esélye.
Horváth László
társelnök
KDSZSZ
